Problémák az akkumulátorral?

Az egyik leggyakoribb ok, ami miatt szükségessé válhat az autómentés, az akkumulátor meghibásodása. Ez mindig meglepetésként éri az embert, hiszen csak akkor derül fény az akkumulátor lemerülésére, ha el szeretnél indulni. De nemcsak a lemerülés miatt vesztegelhet az autó, cellazárlat esetén szintén nem tudsz elindulni. Ez utóbbi ráadásul súlyosabb is, mivel csak az akkumulátor cseréjével lehet orvosolni.

Ki kell emelnem az automataváltós és a dízeles autókat. Fontos tudnod, hogy az automataváltóval szerelt autókat nem lehet betolni. Hiába is próbálkoztok, nem fog erőre kapni néhány tíz méter után, akár hazáig is tolhatjátok, akkor sem fog beindulni. A dízelautók katalizátora különösen érzékeny.

Nem mondok újdonságot azzal, hogy a bekapcsolva elejtett fogyasztók akár néhány óra alatt is leszívhatják az aksit. Érdemes szem előtt tartani azt is, hogy egy átlagos akkumulátor élettartama körülbelül 3-4 év. Ha reggelente vacakol az autó, nehezebben indul, már kezdhetsz is gyanakodni az akkumulátor hibájára.

Hogyan tudok neked segíteni?

  • Bebikázhatom neked az autót. Ha már pörög a motor, a generátor is tölteni kezd, így nem lesz problémád. Mindenesetre így sem árt, ha elgondolkodsz rajta, mi vezethetett az akkumulátor lemerüléséhez. Érdemes a töltést is megmérni.
  • Ha esetleg csak egy bekapcsolva felejtett fogyasztó, például a fényszóró vagy a rádió szívta le akkumulátort, nincs nagy baj. Az aksi feltöltéséhez bérelhetsz töltőt.
  • Komolyabb a probléma, ha valami fogyasztó szívja le az akkumulátort. Ilyenkor nem egyszerű megtalálni a hibás elektromos alkatrészt.