Hibrid vagy elektromos autó vontatás?

hibrid vontatas

 

Az elektromos autók hajtásláncában nincs közvetítő elem. A hajtó tengely közvetlenül kapcsolódik a motorhoz és a kerekekhez, így csak a meghajtott kerekek megemelésével végezhető el bármilyen mentési művelet.
Tehát általában elmondható, hogy a hibrid vagy elektromos autó vontatás tilos.
Ha pedig nem tilos akkor szigorúan be kell tartani a gyártó előírásait.
 
Bizonyos esetekben ez mind a négy kereket érinti. Ebben a kontextusban nehezebb az elektromos és hibrid autók mentése, vontatása. Mivel vagy az első, vagy a hátsó, vagy mind a négy kereket emelni kell, és ez speciális eszközöket igényel.
Mi a teendő ha a
hibrid autó akkumulátora is lemerült. A következő fejezetben megtudhatod.


Hibrid vagy elektromos autó vontatás lemerült akkumulátorral

 

Az elektromos jármű vagy hibrid autó vontatás általában nem engedélyezett. Platós autón kell szállítani és soha nem szabad vontatni mind a négy kerékkel a földön.

Annak érdekében, hogy a regeneráló töltést használhassák a meghajtóakku feltöltéséhez nem szabad vontatni a járművet.

Ezen kívül némi kihívást jelenthet az elektromos autók semleges helyzetbe állítása, amikor a meghajtó akku teljesen kimerült. Különleges eljárásokra lehet szükség ebben az esetben, hogy a jármű sérülés nélkül trélerre vontatható legyen
.
A következő fejezet a vontatás vagy szállítás összehasonlításáról szól.

 

Hibrid autó vontatás vagy szállítás 

 

hibrid vontatas

 

A mentés azt jelenti, hogy a járművet egy másik jármű segítségével szállítják.

A szállításhoz hívjon autómentő szolgálatot.

Hibrid vagy elektromos autó lerobbanása esetén el kell dönteni, hogy mivel állunk szemben.
Az elektromos járművek rendkívül megbízhatóak, de ha egy autópályán meghibásodott, és nem pusztán lemerült, akkor mérlegelnünk kell, hogy mi történt.
 Ezután fel kell tegyük azt a kérdést, hogy mi a hiba, mert ettől függ a mentés módszere.

 

  • Elektromos hiba miatt állt meg a jármű (Pl akkumulátor hiba)
  • Más egyéb okok miatt romlott el a jármű.

 

Vontatási mód, amelyet hivatalosan szállítási módnak neveznek. Az első figyelmeztetés, hogy pl, hátsó motor energiát generál, amikor a kerekek forognak.
Például szinkron reluktancia motornál.

Vannak olyan elektromos autók melyek csak akkor vontathatóak ha a kerekek legfeljebb 5 km/h sebességgel forognak, és nem vontatják többet, mint 10 méter.

A következő fejezetben megtudhatod, hogy nehezebb -e a hibrid vagy elektromos autókat vontatni mint az egyébb társait.

 

Nehezebb az elektromos, hibrid autókat vontatni?

 

Az autómentőknek tudniuk kell az adott hibrid autóról, vagy elektromos autóról, hogy baj esetén hogyan lehet szakszerűen elvontatni őket.

Az elektromos vagy hibrid autók akadályt és veszélyt jelentenek az autópályákon is amennyiben ott romlanak el. Az egyik fő ok az, hogy nehéz vagy egyáltalán nem lehet vontatni azokat, mivel nincs szabványosított vontatási előírás. 

Tiltott vontatási módokról olvashatsz a következő fejezetben.

 

 Tiltott vontatási mód hibrid, elektromos autó esetén

 

  • A tiltott vontatási módok között szerepel például az a vontatás, amikor az első kerekek fel vannak függesztve és az autó a hátsó kerekein gurul.
  • Van olyan tiltott vontatási módszer ahol a hátsó kerekek vannak felfüggesztve és az első kerekek vannak a földön. Tehát az útmutató szerint ez a vontatási mód sem engedélyezett.

 

Általában nincs szó semmilyen vontatásról még nagyon alacsony sebességnél sem engedélyezett. Alá kell támasztani a kocsit és meg kell győződni arról, hogy egyik kerék sem forog.

Más szóval, úgy tűnik, hogy ha állandó kapcsolat van a kerekek és a motorok között, az nagy hatékonyságot jelent, azonban rossz a vontatás szempontjából.

Figyelmeztetésekről olvashatsz a következő fejezetben.

 

Figyelmeztetések hibrid és elektromos autó vontatásához

 

Az elektromos hajtómotor és a katalizátor károsodhat, ha az autót vontatással próbáljuk beindítani.

Ne indítsa az autó motorját belökéssel. Használjon segédakkumulátort, ha az akkumulátor lemerült és a motor nem indítható.

Plug-in Hybrid szállítását csak felemelve szabad végezni, az összes kerékkel a szállító jármű platóján.

 

Barsi Balázs

 

SOS gyorsszerviz – Ezt tedd, ha lerobbant az autód

gyors szerviz

Megállt az autód az egyik legforgalmasabb útszakaszon, te pedig az út szélén vesztegelsz?

Vagy még a garázsból sem tudtál kiállni?

Ha cserbenhagyott az autód és fogalmad sincs, hogy tudnál eljutni vele a legközelebbi szerelőhöz anélkül, hogy drágán bérelj egy trailert, akkor a gyorsszerviz a megoldás!

Mikor többszöri próbálkozásra sem indul be a motor és nem hallod azt a hangot, ami azt jelentené, hogy valahogy mégis megjavult a kocsid, akkor a legkényelmesebb, ha egyszerűen házhoz jön a szerviz. De a gyorsszerviz akkor is hasznos lehet, ha beletörted a kulcsot a zárba, ha lemerült az aksi, és meg sem tekeri a motort, vagy ha világít egy furcsa jel a műszerfalon, és fogalmad sincs, hogy mit jelent.

Ne kockáztass, hívj minket!

Mit tegyél, ha nem indul az autód?

Ilyenkor milyen jó lenne, ha egy őrangyal megjelenne egy szerszámos táskával és megoldaná a problémát, igaz?

Nos, cégünk gyorsszerviz szolgáltatása ehhez egészen hasonló.

Mindenekelőtt győződj meg róla, hogy van üzemanyag a kocsidban. Tudjuk, furán hangzik, de néha a legegyszerűbb megoldás a helyes megoldás:)

Érdemes a ellenőrizni az akkumulátor állapotát is, ugyanis ha rajta maradt a világítás, akkor már meg is van a baj okozója. Amikor segítséget hívsz, sokat segít a szerelőnek is, ha legalább nagyjából fel tudod neki vázolni az aktuális helyzetet.

Mi az a mozgó szerviz vagy gyorsszerviz?

Tulajdonképpen egy négy keréken guruló autószerelő műhely, mely oda megy, ahol éppen szükség van rá. Ha a legnagyobb forgalom kellős közepén, egy zsúfolt áruházi parkolóban vagy a város szélén vesztegelsz a lerobbant járművel, mi odamegyünk és igyekszünk megoldani a problémát.

A gyorsszerviz lényege pont az, hogy amit lehet, megoldunk a helyszínen, vagyis ha nem indul az autód, nem kell elszállíttatod sok pénzért, hogy egy szakember egyáltalán rá tudjon nézni.

Ezzel már komoly összegeket spóroltál, a ráfordított időről nem is beszélve! Ha nincs hatalmas probléma az autóval, akkor ott a helyszínen megszereljük, és mehetsz is a dolgodra.

Nem kell, hogy napokig álljon az autód a szerelőnél, miközben te a buszon és a villamoson bosszankodsz, míg beérsz a munkahelyedre.

Mit kell tenned ahhoz, hogy a helyszínre menjünk?

Mindenképpen mentsd el a telefonodba már most az elérhetőségünket, hiszen ha pont egy olyan helyen áll meg a kocsid, ahol nincs wifi, és a mobilneted is elfogyott, akkor már sok időt vesztettél.

Ha megtörtént a baj, tárcsázz minket, mondd el, pontosan hol vagy, milyen autód van, és mit tapasztalsz, amikor próbálod beindítani.

Szakembereink ezek alapján már nagyjából tudni fogják, mire számíthatnak a kiérkezéskor.

Ezt követően egyetlen feladatod a várakozás marad. Budapesten belül általában egy órán belül megérkezünk, orvosoljuk a problémát, hogy minél előbb úgy folytathasd a napot, mintha mi sem történt volna.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Mi a teendő téves tankolás esetén?

Téves tankolás

Hogyan legyél túl az első pánikon, ha tévesen tankoltál?

 

 

Egy biztos a téves tankolás orvosolható…

 

A legtöbb ember általában tisztában van vele, hogy milyen üzemanyag kell az autóba, de időnként előfordul, hogy kapkodunk, sietünk, fáradtak vagyunk – és rossz pisztolyt emelünk meg. Ezt a hibát egyszer az életben mindenki elköveti előbb-utóbb – érdemes hát előre felkészülni rá!

 

Manapság már szinte minden háztartásban található legalább egy autó, ami sokszor megkönnyíti a családok életét. Fenntartásuk nem túl bonyolult, mégis van néhány alap tudnivaló, amivel jobb tisztában lenni, ha szeretnéd sokáig megőrizni a kocsi jó állapotát. Az üzemanyag típusa és minősége például nagyban befolyásolja az autó élettartamát

 

A leggyakoribb üzemanyagok

 

 

Mit csinálj, ha tévesen tankoltál

 

A három leggyakrabban használt üzemanyag típus a benzin, a gázolaj, és az LPG (autógáz).

 

A benzint nyers, vagy természetes kőolajból állítják elő. A nyersanyag mindig ugyanaz, az elkészült termék azonban nem feltétlenül. Különböző oktánszámú benzineket készítenek, és korántsem mindegy, hogy melyiket tankolod az autódba.

 

Habár Magyarországon évek óta megszűnt a 98-as oktánszámú benzin árusítása, a prémium és a hagyományos 95-ös benzin között mégis akadnak különbségek. Egyes autók esetében csak prémium benzin tankolható, mivel az alacsonyabb oktánszámú üzemanyag károsíthatja a motort.

 

Gázolajjal a dízelmotorok működnek, amelyeknél, a benzinmotorokkal ellentétben, nincsen szükség gyújtószikrára, helyette öngyulladás megy végbe nyomás hatására. Ez az egyik fő különbség a két motortípus között.

 

Az LPG-t, vagyis az autógázt költséghatékonyságból szokták használni. Ilyenkor szükséges elvégezni egy átalakítást egy szakszervizben, ahol a benzinmotort módosítják úgy, hogy autógázzal is működhessen. Így az LPG-vel is működtethető autók esetében benzint is tankolhatsz, csak a gázolaj lehet kártékony.

 

Mi a teendő, ha tévesen tankoltál és rossz üzemanyag került a tankba?

 

Téves tankolás esetén a legelső kérdés az, hogy beindítottad, vagy rögtön rájöttél a hibára?

 

Ha tankolás közben döbbensz rá a hibára, akkor először is baktass el szomorúan a pénztárig, és fizesd ki – a téves tankolás nem az ő hibájuk, ezért semmilyen kártérítésre nem számíthatsz (hacsak nem a kúton voltak összecserélve a pisztolyok).

 

Semmi esetre se indítsd be az autót, még annyira se, hogy odébb állj vele!

 

Hívj egy autómentőt (például minket), és szállítasd el a kocsit legközelebbi szervizbe.

 

Ott lefejtik a tankból a nem megfelelő üzemanyagot és üzemanyagrendszer-tisztítást végeznek.

 

Ha szerencsés vagy, akkor ez mindösszesen pár órát vesz igénybe. Mivel a tisztítás után teljesen üres lesz a tank, ezért szükséged lesz legalább 5 liter, megfelelő üzemanyagra is!

 

Ezt követően már újra használhatod az autód, aminek optimális esetben kutya baja. Egy kis „gyomormosással” megúszta…

 

A helyzet már nem feltétlen ilyen szerencsés, ha már volt indítási kísérlet, vagy esetleg haladtál is valamennyit az autóval. Ebben az esetben két lehetséges kimenetel van.

 

  • Az egyik az, amikor a motor rögtön, az indítás után jeleket ad a problémáról. Ilyenkor kopogó hangok jönnek a motorból, és időnként egyenetlen lesz a fordulatszám is. Az első és legfontosabb teendő, a motor leállítása és az előbbiekben leírtak követése. Az viszont nagyon valószínű, hogy ebben az esetben már nem úszod meg egy gyors áttisztítással, szükséges a motor teljes átvizsgálása az esetleges sérülések felkutatásáért.
  • A másik esetben nincsen semmilyen jele a rossz tankolásnak és csak napokkal, vagy akár hetekkel később derül fény a malőrre. Ha így alakult, akkor igazán szerencsésnek mondhatod magad, mert valószínűleg csak kis mennyiségű volt a nem megfelelő üzemanyag, vagy eléggé elkeveredett a maradékkal, emiatt pedig nem történt nagymértékű károsodás. A biztonság kedvéért ilyenkor is érdemes szervizbe vinni az autót és konzultálni az esetleges teendőkről.

Hogyan győződhetsz meg arról, hogy a te autód milyen

üzemanyaggal működik?

 

Tudjuk, hogy ez egy szőkenős kérdés, és a legtöbben általában tisztában vannak az autó paramétereivel, de mégis lehet olyan helyzet, amikor nem vagy biztos a dologban – például ha bérelted, vagy kölcsönkaptad az autót, esetleg egy ismerősöd kocsiját kell valahova elszállítani, és nem ismered pontosan a típust.

 

Legtöbbször a tanksapkán, vagy a tankajtón találhatsz erről információt, de a kezelési útmutatóban is szerepelnie kell – bérelt kocsiknál ezt néha megtalálod a kesztyűtartóban.

 

Kevesen tudják, de a gázolaj pisztolycsöve vastagabb, mint a benziné, így a benzines autó betöltő nyílásába ez nem is illeszkedik. Sajnos ez fordítva nem igaz, így elengedhetetlen, hogy figyelmes legyél tankolásnál.

 

Érdemes duplán ellenőrizni: nézd meg fizetés után a kapott blokkot is, hogy biztosan jó-e az üzemanyag!

 

Ha tévedtél, itt még időben fény derülhet a hibára és könnyen megúszhatod.

 

A mérnökök folyamatosan dolgoznak olyan újításokon, amelyek segítségével megelőzhető a nem megfelelő üzemanyag tankolás, azonban minden hibát nem tudnak kiküszöbölni.

 

Fontos ezért, hogy mindig odafigyelj tankoláskor!

A szőke nők rémálma: A KERÉKCSERE (de sok pasinak is kihívás)

Kerékcsere

Hogyan kell kereket cserélni az autón?

Ha mélyen az elmédbe nézel, bizonyára vannak idevágó emlékeid a KRESZ tanfolyamról (vagy egy korábbi, balul elsült kocsikázásból), de tudsz csípőből válaszolni a kérdésre?

Tudod, hogy milyen eszköz kell hozzá, és hol találod őket?

Tudod, hogy milyen típusú a pótkereked?

És egyáltalán: tudod, hogy MIKOR kell kereket cserélni az autón? Olvasd el a cikket, mert új és meglepő információkat tartalmaz:)

Mikor aktuális a kerékcsere?

A tévhittel ellentétben nem csak akkor kell kereket cserélni az autón, ha egy esős hétfő reggel defektet kaptunk egy forgalmas csomópontban. Ez egyrészt nagyon kellemetlen, másrészt borzasztóan balesetveszélyes is.

A szezonális kerékcserék mellett az indulás előtti ellenőrzés is nagyon fontos, és megkímélhet a fentebb vázolt szélsőséges, bár egyáltalán nem lehetetlen eset megtörténésétől.

Szezonális kerékcsere?

A téli-nyári gumi cseréje évente kétszer legyen kőbe vésett program a saját, és a többi közlekedő biztonsága érdekében!

Ez nem azt jelenti, hogy amikor eljön a naptár szerinti meteorológiai tavasz, akkor azonnal le kell cserélni a téli gumikat – emlékezz csak az idei áprilisra, amikor szakadt a hó. 
A kerékcsere időpontját akkor érdemes kitűzni, ha tartósan 7 fok felett van a hőmérséklet.

Amikor pedig hűlni kezd – 7 fok alatt –a nyári gumi anyaga megkeményedik, így már nem tapad olyan jól, szóval ahogy csökken a hőmérséklet, úgy érdemes felkészíteni autónkat a téli időszakra.

Sokan vitatják a „7 fokos szabály” létjogosultságát, ám nyilván nem kell ezt véresen komolyan venni: mindössze egy útmutatás és figyelmeztetés arra, hogy körülbelül mikor érdemes lecserélni a gumikat, hogy minden évszakban biztonságosan autózhass az utakon.

Átszerelés vagy komplett csere?

Átszerelés esetén a felnik maradnak, csak a rajta levő gumikat cserélik le.

Komplett cseréről akkor beszélünk, ha teljesen új kerekeket kap az autónk. Ha az átszerelés mellett döntesz, semmiképpen ne fogj hozzá egyedül, ugyanis ebben az esetben egy milliméternyi eltérés is balesetveszélyes lehet!

Milyen alapvető feltételei vannak egy biztonságos kerékcserének?

Akár szervizre bízod, akár magadnak intézed el a kerékcserét, fontos, hogy szilárd és vízszintes aszfalton álljon az autó, ahol biztonságosan meg tudod emelni a járművet. Az emelő mellett szükség lesz egy kitámasztó ékre is, hogy az autó semmiképpen se „induljon el” a kerékcsere kellős közepén. Kéznél kell lennie még kerékkulcsnak és csavarhúzónak is. Ha ezek rendelkezésre állnak, kezdődhet a kerékcsere. Ha ezen a ponton nem vagy benne biztos, hogy mi a teendő, akkor a következő kérdésünkre adott válaszon egy percig ne gondolkozz!

Szervizben vagy otthon?

Kerékcsere versenyen

 

Ha teljesen őszinték akarunk lenni, ennek a kérdésnek az eldöntése mindenkinek szíve joga. Megfelelő rákészülés után, ha megvannak a szükséges szerszámaid, valószínűleg egyedül is ki tudod cserélni a kereket.

Ám nagyon fontos hozzátenni, hogy a szakember minden téren megfelelő tudással rendelkezik az autód kapcsán, így ha ránk bízod a kerékcserét, nem érnek meglepetések! Egyrészt gyorsabban kész van, másrészt lehet, hogy a kerekek leszerelése közben rábukkanunk olyan rejtett hibákra, amit te magadtól talán észre sem vennél – de a kijavításuk az életedet mentheti meg.

Ha egy forgalmas autópályán vagy úton kapsz defektet, akkor a gyorsaság a legfontosabb, hiszen ez fokozottan veszélyes szituáció.

Először biztosítsd a helyszínt (elakadásjelzővel + háromszöggel jelezd a közeledőknek, hogy lassítsanak), majd mérd fel a helyzetet. Úgy érzed, hogy segítség nélkül, 1 órán belül ki tudod cserélni a kereket (van hozzá szerszámod és szaktudásod is)?

Ha igen, akkor gyorsan ess túl rajta, és utána irány az első szerviz, ahol ellenőrzik, és szükség esetén javítják a villám-munkát. Fontos, hogy ellenőrizd a pótkereket: ha bármilyen hibát, túlzott kopást, dudort találsz rajta, ne használd, mert lehet, hogy 5 percen belül újra durrdefektet kapsz!

Ha nem tudod kicserélni a kereket, vagy több időt venne igénybe, akkor gyorsan hívj minket, és mi kisegítünk!

Emellett bármilyen sérülést látsz a pótkeréken, ne habozz szakembert hívni, hiszen így elkerülhetsz egy életveszélyes durrdefektet is.

Ha szeretnéd lecserélni a szezonális gumikat vagy esetleg defektet kaptál valahol, hívj minket bizalommal!

Ott vagyunk, ahol segítségre van szükség!

 

 

 

Tréleres autószállítás

Tréler autószállítás

Mikor praktikus a tréleres autószállítás?

Elakadtál az úton?

Lefulladtál, vagy baleset történt?

Mit kell ilyenkor tenni?

Kit hívj?

Mi lesz veled, hogy jutsz haza, vagy hogyan folytatod az utad?

Fontos kérdések ezek, igyekszünk hát összegyűjteni a legjobb tanácsokat neked.

Ha műszaki hiba miatt áll az autó

Nem kell autószakértőnek lenni ahhoz, hogy tudd, valami baja van a kocsidnak, amitől nem hajlandó tovább menni. Ilyenkor hívj azonnali segítséget, lehetőleg a közelből, hiszen a legtöbb autómentő kiszállási díja és ideje a távolsággal együtt növekszik.

Nálunk, az Autómentés Budapestnél ez nem így van.

Ha Budapesten vagy vonzáskörzetében történik műszaki meghibásodás, hívj minket, és egy órán belül fix összegért a helyszínen vagyunk.

Ha nem tudod, mi lehet a probléma, a tünetek alapján az előzetes egyeztetés során megpróbáljuk közösen kitalálni, hogy tudjuk, mire számítsunk a helyszínen.

Ha olyan mértékű a meghibásodás, hogy nem tudjuk helyben orvosolni (mint pl. egy egyszerű akkumulátor cserét), sajnos tréleres autószállításra lesz szükség.

Amennyiben az autód nem haladja meg a 3 tonnát, el tudjuk szállítani, ha azonban több ennél, ajánlunk neked olyat, aki rendelkezik a szükséges méretű és teherbírású trélerrel.

Ha baleset miatt van ránk szükséged

Baleset esetén az első fontos kérdés, hogy hol áll az autó: az úttesten, az árokban, vagy az úttest melletti mezőn?

Ha a válasz az, hogy valamilyen sík terepen, biztosan számíthatsz a segítségünkre. Trélerünkkel kisebb autótípusból akár kettőt is el tudunk szállítani, ha szükséges.

Árokból való kihúzás esetén azonban fontos szerepet játszik az autó állapota, sérüléseinek súlyossága. Amennyiben a jármű olyan mértékben sérült, hogy a mentés során további károkat szenvedne, az árokból való kihúzáshoz más felszereltségű autómentőt ajánlunk.

 

Autószállítás és rögzítés

Mi történik, ha az autó már a tréleren van?

Van professzionális szervizpartnerünk, de ha a saját szerelődhöz ragaszkodsz, és azonnal el tud vállalni, vagy tudja tárolni az autót, amíg szükséges, akkor csak egy címet kérünk, és elvisszük oda a kocsit.

Ha szeretnéd, van lehetőséged a sofőr mellett utazni, és akkor ott teszünk ki, ahol az autódat is. Rakománybiztosítással rendelkezünk, így a kocsid teljes biztonságban utazik majd hátul.

Amennyiben a saját szerelőd nem tud azonnal elvállalni, lehetőséged van nálunk tárolni a sérült autódat.

Autószállítás során minden esetben kétpéldányos adatlapot töltünk ki, melyből az egyik a tiéd lesz: ez tartalmazza az átadott jármű típusát, rendszámát, a felvételi és leadási pont címét, időpontját, valamint a jármű sérüléseit, és egyéb alkatrészek, tartozékok listáját.

 
Kívánjuk, hogy senki ne kerüljön ilyen helyzetbe, de ha mégis bekövetkezne a baj, az Autómentés Budapest csapatára bármikor, napszaktól függetlenül számíthatsz!

Autómentés

Automentés, ha elakadtál

Lerobbant az autód?

 

Egy egyszerű autómentés hívásával lehet, hogy másfél-két órán belül elhárul a gond, és folytathatod az utad. De előfordulhat, hogy komoly a baj, és el kell szállíttatni az autót. Ez a klasszikus autómentés: ilyenkor különösen fontos, hogy kit hívsz!

 

Amikor az ember fia-lánya bajban van, sokszor gondolkodás nélkül hívja az első embert, aki szerinte segíthet. Ezzel viszont lehet, hogy csak tovább vágja a fát maga alatt, hiszen csak a pillanatnyi helyzetre keres megoldást, nem gondolkodik hosszútávon.

 

Ha például el kell szállíttatni az autót, de ez csak akkor derül ki, ha a gyorsszerviz már a helyszínen van, te tudod, hogyan jutsz majd haza?

Hogy az autód hová kerül ezután?

Biztosan jó kezekben lesz?

Ugye, hogy nem?

Reméljük, hogy most fordul elő először (és utoljára), hogy kétségbe esve állsz az út szélén, és azt sem tudod, merre tovább. Mi viszont már számtalan autót mentettünk meg a bajból, és olyan dolgokról is gondoskodunk, amik a legnagyobb pánik közepén neked talán eszedbe sem jutnak.

 

Miért érdemes hozzánk fordulni?

 

autojavitó szerszámok

 

Mert minden esetre van olyan megoldásunk, ami a legjobb lesz neked!

 

A legkisebb bakitól (ha. kizárod magad a kocsiból, vagy elhagyod a kulcsod) a kisebb meghibásodásokon át (defekt, akkumulátor lemerülése) a koccanásokig, balesetek utáni segítségig mindenben számíthatsz ránk.

 

Bárhol, bármikor – ez a mottónk, és tartjuk is magunkat hozzá.

 

Nálunk nincs nyitva tartás, zárás, ha éjjel egykor hívsz, akkor is legfeljebb egy órán belül ott vagyunk érted (amennyiben Budapesten, vagy vonzáskörzetében vagy), és ez igaz a vasárnapokra és az ünnepnapokra is.

 

Ha Budapesten kívül van szükséged a segítségünkre, akkor is számíthatsz ránk, csupán a kiérkezés ideje nőhet.

 

Mit nyújtunk mi neked, amit nem mindenhol találsz?

 

Másolunk kulcsot, akkor is, ha elhagytad. Persze a legjobb, ha van egy pótkulcsod, de ha nincs, az sem tragédia, csupán a forgalmidra lesz szükségünk, amivel igazolod, hogy valóban a tiéd az autó. Házhoz megyünk, a kulcsod pedig 24 órán belül elkészül.
Kinyitjuk a kocsid, ha baj van az elektronikával (például központi záras autóknál), vagy ha kizártad magad.
Árokból is mentünk az esetek 90 százalékában. A maradék 10% az az eset, mikor a kocsi a csörlőzés során további sérüléseket szenvedne – az ilyen eseteket már a telefonos egyeztetés során kiszűrjük, és inkább KCR-es (darus) autómentést javasolunk.

Vállaljuk sérült futóművű autók elszállítását is, akár a futómű (első kerék meghajtás), akár a kardántengely (hátsó kerék meghajtás) sérült.

Te mondod meg, hová vigyük az autót. Van saját szakszervizünk, de ha jobban bízol a megszokott szerelődben, hozzá is elszállítjuk a kocsidat.

 

Amennyiben szükséged van rá, tudjuk tárolni a sérült autót, illetve jöhetsz velünk, oda viszünk téged is, ahová a kocsit, így nem kell a hazajutáson külön agyalnod. Személyszállítás 2 főig lehetséges a szállítófülkében, a sofőrrel együtt, vagy külön kisbusz bérelhető több utas számára.

 

Kívánjuk, hogy senkit ne érjen baleset az utakon, de ha mégis megtörténne a baj, tudd, hogy az Autómentés Budapest csapatára bármikor számíthatsz!

 

Helyszíni autójavítás – gyakran ismételt kérdések

Helyszíni autójavítás

Nem indul az autó?

Vagy menet közben akadt valami probléma?

Füstöl, sípol, világítanak a visszajelzők?

Ne kockáztasd a saját testi épségedet, vagy azt, hogy rosszabbodik a műszaki állapot: hívj azonnal autómentőt!

Segítünk a helyszíni autójavításban, vagy akár az elszállításban is.

A mai cikkben összeszedtük a leggyakoribb kérdéseket, amit a helyszíni autójavítással és az autómentéssel kapcsolatban tettetek fel nekünk.
Mindig kellemetlen, ha az autó úgy dönt, hogy nem indul: akár apró műszaki hibáról van szó, akár a kulcsot felejtettük az ülésen, akár egy koccanás, vagy nagyobb baleset után állsz a romok felett, hogy akkor most hogyan tovább.

Tele van a fejed kérdésekkel, és mindre szeretnél megnyugtató választ.

Ha valaha kerültél már ilyen helyzetbe, akkor ezért olvasd el ezt a cikket – ha pedig még nem, akkor azért!

„Segítség, nem indul az autóm! Mit tegyek?”

Ez a legáltalánosabb kérdés, azonban pont erre a legnehezebb a válasz. Bár azt mondják, hogy udvariatlanság kérdésre kérdéssel válaszolni, ilyenkor mégsincs más választásunk.

Tehát amit tenned kell, hogy készülj fel az alábbi kérdésekre:
El sem akart indulni, vagy menet közben állt le?
Milyen hibajelenséget tapasztaltál, mielőtt leállt?
És persze vannak hibák, amik annyira banálisak, hogy az embernek eszébe sem jutnak. Apró figyelmetlenségek, mint például, hogy tankoltál-e mostanában, megfelelő üzemanyaggal töltötted-e fel… ezeket nem azért kérdezzük, mert hülyének nézünk, hanem azért, mert ha az ember siet, vagy máshol jár a feje, akkor még a legjobbak is hibázhatnak.

„Meg tudjátok javítani ezt a hibát a helyszínen?”

Ha értesz a kocsihoz, akkor valószínűleg fel tudod mérni, hogy mi okozza a panaszt; minél jobban körülírod a gondot, annál pontosabban tudunk válaszolni a fenti kérdésre.

Sok helyzetben elég a helyszíni autójavítás, például ha csak ki kell nyitni a zárat, feltölteni, vagy kicserélni az akkumulátort, de zárat cserélni például már nem tudunk, mert a futószalagról típusonként több mint 200 féle zárral jönnek ki a kocsik, és ezekből mi sem tartunk otthon egyet-egyet.

Autómentés tréleren
Ha a helyszíni autójavítás nem segít a problémán, akkor viszont elszállítjuk a szerelődhöz, vagy a saját szerviz partnerünkhöz.

„Ha nem lehet megszerelni a helyszínen a kocsit, hogy jutok haza?”

Senkit nem hagyunk az út szélén! A tréler vezetőfülkéjében van hely neked is: elszállítunk oda, ahova a kocsidat is, így nem kell külön fuvart keresned.

„Mennyibe kerül a helyszíni autójavítás? És mennyibe, ha el kell szállítani?”

Ha a helyszínen is meg tudjuk oldani a problémát, akkor általában 7 000 (bikázás) – 15 000 forint (gyors autójavítás) körüli árral kell számolnod, erre jön még rá a kötelező áfa.

Ha szállítani is kell, akkor megbeszéljük veled, hogy milyen árajánlatot tudunk adni (ez függ attól is, hogy hova kell szállítani).

Fontos, hogy az árakat mindig korrekten számoljuk és előre közöljük, nincs olyan, hogy elvisszük, és utána mondunk egy horror összeget!

„Késésben vagyok/esteledik/a semmi közepén vagyok, mikor értek ide???”

Sietünk, ahogy tudunk! Forgalomtól függően Budapesten belül általában maximum 1 órát, Pest megyében pedig átlagosan másfél órát kell ránk várnod.

Hívhatsz hétvégén, ünnepnapon, éjszaka is, mindig megyünk és kihúzunk a bajból!

Ha bármi galiba van menet közben az autóddal, ne pánikolj, ne ess kétségbe, csak idézd fel magadban ezt a listát, és tárcsázd a számunkat!

Autómentés Budapesten? Segítek!

Automentés Budapesten futómű javítás

Nincs is kellemetlenebb, mint amikor az ember sietne valahova és az autó nem indul… vagy útközben dönt úgy, hogy egy tapodtat sem tovább… és mivel Murphy nem alszik, ez természetesen mindig a legrosszabbkor történik, hétvégén, éjszaka, ünnepnapon.

De jön a segítség!

Automentés budapesten helyszíni szerelés
Legyen a telefonodban mindig elmentve egy budapesti és egy országos autómentő száma!

Hogy miért?

Hát mert bármikor szükséged lehet rá.
Sokan azt hiszik, hogy az autómentés csak akkor kell, ha valaki súlyos balesetet szenved, a kocsi totálkárra törik, akkor meg majd úgyis a rendőrök/tűzoltók/hatóságok intézik a dolgot.

Mások egyenesen úgy gondolják, hogy ha felkészülnek a legrosszabbra, és ilyeneket mentenek el a telefonjukba, akkor az ezzel járó negatív gondolatokkal egyenesen bevonzzák a bajt!
Elárulom: egyik csoportnak sincs igaza. Az autómentő nem csak akkor segít, ha az árokba fordultál, vagy beléd jöttek, esetleg túl közelről néztél meg egy facsemetét.

Számtalan olyan helyzet van, amiből az Autómentő Budapest ki tud húzni!

A leggyakoribb problémák, amikhez az Autómentő Budapest csapatát hívni szokták:

Ajtónyitás

A kulcs az autóban maradt, a kocsi meg zárva. Ismerős probléma?

Tipikusan az a helyzet, amibe életében legalább egyszer minden ember beleszalad. Régen még könnyű volt a dolog, de ma a modern autózárak kinyitása már komolyabb feladat, mint egy Lada feltörése.

Nem csak a bonyolultsága jelent kihívást, hanem az is, hogy roncsolás nélkül nyíljon az autó, hiszen nyilván nem akarod százezrekért kicseréltetni a zárat…

Több, mint 4 000 autót nyitottam már ki, a leggyakoribb típusokhoz speciális célszerszámokkal is rendelkezem – biztos, hogy a tiéddel is elboldogulok!

Autólopásban nem szívesen veszek részt, ezért legyen mindig nálad a személyid, jogosítványod, az autó forgalmija, hogy igazolni tudod: tiéd a járgány, amibe megpróbálunk bejutni.

Kormányzár kinyitása

A központi zár után a kormányzár meghibásodása szokott a leggyakoribb lenni: ennek legáltalánosabb tünete, hogy a kulcs becsúszik a gyújtáskapcsolóba, de elfordítani már nem tudod, vagy elfordul, de nem sikerül kivenni.

Ne feszegesd, ne erőltesd: hívj, jövök és segítek!

Az akkumulátor meghibásodása


Szeretjük a modern autókat, az elektromos ablakemelőket, a biztonságos központi zárat… de azt már nem, hogy ha lemerül az akkumulátor, akkor azonnal használhatatlanná válik az egész autó.

Szükség esetén bebikázzuk, feltöltjük, cseréljük, vagy – ha kell – el is szállítjuk a kocsidat, méghozzá gyorsan és kedvező áron!
Nem kell ahhoz komoly katasztrófa, hogy autómentőre legyen szükséged Budapesten, vagy a városon kívül: számtalan apró-cseprő probléma merülhet fel, ami tönkreteheti a napodat, ha nem vagy rá felkészülve.
Mentsd el az Autómentés Budapest számát, mert ez olyan, mint az esernyő: ha nálad van, akkor valószínűleg nem lesz rá szükséged, de ha nincs ott, akkor tuti, hogy kellene!

Autómentés Budapest:


Húsvéti autómentés Budapesten kívül – Anna története

Automentés szerelés

 

Aki a fővárosban él, akárhogyan közlekedik, mindig akadnak fennakadások és galibák.

Sokszor ezek a saját hibánkon kívül történnek, de ez nem vigasztal…

Így járt Anna is, mai történetünk főszereplője, akin az Autómentés Budapest csapata segített húsvétkor.
„Egy átlagos húsvéti reggel volt, a család több tagját is meg akartam látogatni, nagy részüket a külvárosban, illetve már városhatáron kívül.

Kifejezetten jókedvem volt – egészen addig, míg az autóm be nem mondta az unalmast.

Egyszer csak elkezdett füstölni a motorháztető alól, majd leállt a semmi közepén, és nem is akart beindulni. Ez nem is lett volna akkora gond, ha valami emberlakta terület közelében lettem volna.
Először azt gondoltam, ha stoppolok, valaki csak megáll segíteni egy bajba jutott nőn, és talán még a baltás gyilkost is megúszom. Fél órás „lájkolás” után kezdtem kételkedni az elméletemben, és legszívesebben egy másik ujjamat emeltem volna az autósok elé, akik észre sem vettek.

Elővettem a mobilomat, hátha akad valaki, aki ki tudna segíteni szorult helyzetemből.

 

automentés hívása

 

Miután a harmadik budapesti autómentő telefonja sípolt be azonnal, rá kellett jönnöm, hogy ünnepnap senki nem dolgozik, aki segíthetne.

Duzzogva beültem a kocsimba, és felhívtam a legjobb barátnőmet.
Segíteni ugyan nem tud, de legalább nem robbanok fel, míg a csodára várok.

Mielőtt azonban tárcsázhattam volna, az egyik budapesti autómentő hívott vissza.

Azonnal megörültem – amúgy kedvetlen – hangjának, hiszen végre valaki segít! Elmagyaráztam neki, mi a baj, hol vagyok, és hogy szükségem lenne rá.

A kiszállásért egészen korrekt árat mondott, azonban sajnálatos módon itt még nem ért véget a beszélgetésünk.

Mielőtt rábólinthattam volna a segítségre, közölte, hogy ára van ám annak, hogy ő a szabadnapján eljöjjön értem.

Felszaladt a szemöldököm és igencsak mérges lettem az összeg hallatán, de az úriember nem hagyta, hogy előjöjjön belőlem a sárkány.

Mentegetőzve mondta, hogy családja van, keveset van otthon, én meg a világ végén vagyok, és azt se tudom, mi baja a kocsinak. Ekkor inkább elköszöntem.

Ha szerinte nekem kellene tudnom ezt, és nem neki, akkor feleslegesen beszélgetünk.

Autómentés Budapest – meg vagyok mentve!

Barátnőmet végül felettébb durcás kedvemben sikerült felhívnom, de szerencsére nem bánta.

Böngészett éppen, úgyhogy azt gondoltam, a felére sem figyelt annak, amit mondtam.

Egészen addig, míg fel nem kiáltott:
– Jujj, mit találtam neked a GYIK-en!

– Hol? – értetlenkedtem.
Egy kérdés-feltevős oldalon talált egy Autómentés- Budapest nevű cégről említést ilyen ügyben.

Állítólag kedvesek, így megadta nekem a számukat, majd elköszöntünk.

Persze, kedvességnél jóval többre volt szükségem, de gondoltam, próba cseresznye, legyen.

A harmadik csengés után felvették a telefont, és megkérdezték, miben segíthetnek.

Elhadartam gyorsan, és csodák-csodájára azt a választ kaptam, hogy valószínűleg a hűtővíz vezetékével lehet baj, de mivel nem vagyok annyira messze Pesttől, maximum másfél órán belül jönnek és segítenek.

Sőt, ráadásul az ár sem volt érte egetverő.

 

Legszívesebben a nyakukba ugrottam volna az örömtől, hogy hamarosan kihúznak szorult helyzetemből.

Amikor a fiúk megérkeztek, nyoma sem volt rajtuk a kedvetlenségnek, amiért ünnepnapon zargattam őket, és hiába kértem emiatt számtalanszor elnézést, csak hárították.
Az autómat sajnos nem lehetett a helyszínen javítani, de a fiúk szakszerű mozdulatokkal, pillanatok alatt tették fel a trélerre, stabilan rögzítették, és nekem is helyet szorítottak a vezetőfülkében.

Az Autómentés Budapest csapata elszállította a kocsimat egy ünnepnapon is nyitva tartó szervizbe, engem pedig bevittek a városig, ahonnan tömegközlekedéssel el tudtam jutni édesanyámhoz, akinek isteni húsvéti kalácsa feledtetett velem minden nehézséget.
Ha bárki hasonló szituációban találja magát, akármilyen lehetetlennek is tűnik, nekem már megvan a szolgáltató, akiket csak ajánlani tudok: az Autómentés Budapest éjjel-nappal hívható csapata szakszerű segítséget nyújt!

automentés

Veled is előfordult már, hogy lehetetlen időpontokban, vagy épp akkor történt valami baj az autóddal, mikor sietned kellett volna?

 

Nem kell többé elvontatni a kocsidat, ha van, aki bármikor segít a helyszínen!
Az autómentést, autómentőket mindenki ismeri: ők azok, akik jönnek, ha baj van, elviszik az autódat, nem hagynak az út szélén. 
De van, amikor erre igazából nincs szükség: amikor olyan pici a probléma, hogy megfelelő szerszámokkal, felkészültséggel és szakmai ismeretekkel a helyszínen is el lehet hárítani a hibát, és nyugodtan folytathatod tovább az utadat, mintha mi sem történt volna.

Technikai automentés
Egy technikai autómentő gyakorlatilag bármilyen gyorsszerviz alkalmazására képes, ez pedig hatalmas segítség lehet munkába sietve, vagy az éjszaka közepén, ha sürgősen indulnod kell.

Mi mindenre jó egy technikai autómentő?

Ajtónyitás rongálás nélkül

A központi zár akkor is meghibásodhat, ha az autód rendszeresen karban van tartva – elindulni mégsem tudsz így.

Ha esetleg bent felejtetted a kocsiban a kulcsot, és kizártad magad, ne szégyelld, bárkinek lehet rossz napja – hívj bizalommal!

Ha Budapest területén vagy, egy órán belül ott leszek, hogy kinyissam neked az autót a legkisebb karcolás nélkül.

Pest megyén kívül is tudok segíteni, azonban ilyen esetben a forgalomtól függően kicsit tovább tarthat az út, az 1 órás kiérkezést nem mindig tudom garantálni.

Kormányzár leszerelése

A kormányzár a mechanikai védelem fontos eleme, azonban sok esetben elromolhat, és kinyithatatlanná válik. Ebben az esetben viszont nem csak a tolvajokat, hanem a tulajdonost is meggátolja az autó elindításában.

Mi ilyenkor a teendő?

Ne pánikolj, hívj, és segítek!

Autómentés szolgáltatásunk tartalmazza a kormányzár leszerelését, valamint az autó indíthatóvá tételét is.

Akkumulátor problémák

A leggyakoribb problémák egyike, ha a lemerült, vagy cserére szoruló akkumulátor már nem képes megfelelő mennyiségű áramot leadni az autó elindításához. Megeshet, hogy ez egy hosszabb parkolás után jelentkezik, de akár egy tankolás alatt, vagy menet közben is megadhatja magát a régi akkumulátor.

Bárhogyan is történik, rám számíthatsz!

A bikázás, az akkumulátor töltése vagy – szükség esetén – cseréje újra működőképessé teszi az autót.
Fontos megjegyezni, hogy:

  • Bármikor hívhatsz, a nap, vagy az éjszaka bármely szakában!
  • Budapest területén egy órán belül ott vagyok bárhol.
  • Pest megyén kívül is tudok segíteni, de nem tudom garantálni, hogy egy órán belül odaérek.

MINDEN esetben igazolnod kell magad!

Legyen nálad mindig személyigazolvány, lakcímkártya, valamint jogosítvány, forgalmi, hogy tudjam, tiéd az autó – a tolvajoknak nem szívesen segítek…

Minden esetben a lehető leggyorsabban segítek, hogy minél hamarabb folytathasd az utad.

Ha bármilyen kérdésed van, vagy technikai autómentésre van szükséged, hívj bizalommal!