Hibrid vagy elektromos autó vontatás?

hibrid vontatas

 

Az elektromos autók hajtásláncában nincs közvetítő elem. A hajtó tengely közvetlenül kapcsolódik a motorhoz és a kerekekhez, így csak a meghajtott kerekek megemelésével végezhető el bármilyen mentési művelet.
Tehát általában elmondható, hogy a hibrid vagy elektromos autó vontatás tilos.
Ha pedig nem tilos akkor szigorúan be kell tartani a gyártó előírásait.
 
Bizonyos esetekben ez mind a négy kereket érinti. Ebben a kontextusban nehezebb az elektromos és hibrid autók mentése, vontatása. Mivel vagy az első, vagy a hátsó, vagy mind a négy kereket emelni kell, és ez speciális eszközöket igényel.
Mi a teendő ha a
hibrid autó akkumulátora is lemerült. A következő fejezetben megtudhatod.


Hibrid vagy elektromos autó vontatás lemerült akkumulátorral

 

Az elektromos jármű vagy hibrid autó vontatás általában nem engedélyezett. Platós autón kell szállítani és soha nem szabad vontatni mind a négy kerékkel a földön.

Annak érdekében, hogy a regeneráló töltést használhassák a meghajtóakku feltöltéséhez nem szabad vontatni a járművet.

Ezen kívül némi kihívást jelenthet az elektromos autók semleges helyzetbe állítása, amikor a meghajtó akku teljesen kimerült. Különleges eljárásokra lehet szükség ebben az esetben, hogy a jármű sérülés nélkül trélerre vontatható legyen
.
A következő fejezet a vontatás vagy szállítás összehasonlításáról szól.

 

Hibrid autó vontatás vagy szállítás 

 

hibrid vontatas

 

A mentés azt jelenti, hogy a járművet egy másik jármű segítségével szállítják.

A szállításhoz hívjon autómentő szolgálatot.

Hibrid vagy elektromos autó lerobbanása esetén el kell dönteni, hogy mivel állunk szemben.
Az elektromos járművek rendkívül megbízhatóak, de ha egy autópályán meghibásodott, és nem pusztán lemerült, akkor mérlegelnünk kell, hogy mi történt.
 Ezután fel kell tegyük azt a kérdést, hogy mi a hiba, mert ettől függ a mentés módszere.

 

  • Elektromos hiba miatt állt meg a jármű (Pl akkumulátor hiba)
  • Más egyéb okok miatt romlott el a jármű.

 

Vontatási mód, amelyet hivatalosan szállítási módnak neveznek. Az első figyelmeztetés, hogy pl, hátsó motor energiát generál, amikor a kerekek forognak.
Például szinkron reluktancia motornál.

Vannak olyan elektromos autók melyek csak akkor vontathatóak ha a kerekek legfeljebb 5 km/h sebességgel forognak, és nem vontatják többet, mint 10 méter.

A következő fejezetben megtudhatod, hogy nehezebb -e a hibrid vagy elektromos autókat vontatni mint az egyébb társait.

 

Nehezebb az elektromos, hibrid autókat vontatni?

 

Az autómentőknek tudniuk kell az adott hibrid autóról, vagy elektromos autóról, hogy baj esetén hogyan lehet szakszerűen elvontatni őket.

Az elektromos vagy hibrid autók akadályt és veszélyt jelentenek az autópályákon is amennyiben ott romlanak el. Az egyik fő ok az, hogy nehéz vagy egyáltalán nem lehet vontatni azokat, mivel nincs szabványosított vontatási előírás. 

Tiltott vontatási módokról olvashatsz a következő fejezetben.

 

 Tiltott vontatási mód hibrid, elektromos autó esetén

 

  • A tiltott vontatási módok között szerepel például az a vontatás, amikor az első kerekek fel vannak függesztve és az autó a hátsó kerekein gurul.
  • Van olyan tiltott vontatási módszer ahol a hátsó kerekek vannak felfüggesztve és az első kerekek vannak a földön. Tehát az útmutató szerint ez a vontatási mód sem engedélyezett.

 

Általában nincs szó semmilyen vontatásról még nagyon alacsony sebességnél sem engedélyezett. Alá kell támasztani a kocsit és meg kell győződni arról, hogy egyik kerék sem forog.

Más szóval, úgy tűnik, hogy ha állandó kapcsolat van a kerekek és a motorok között, az nagy hatékonyságot jelent, azonban rossz a vontatás szempontjából.

Figyelmeztetésekről olvashatsz a következő fejezetben.

 

Figyelmeztetések hibrid és elektromos autó vontatásához

 

Az elektromos hajtómotor és a katalizátor károsodhat, ha az autót vontatással próbáljuk beindítani.

Ne indítsa az autó motorját belökéssel. Használjon segédakkumulátort, ha az akkumulátor lemerült és a motor nem indítható.

Plug-in Hybrid szállítását csak felemelve szabad végezni, az összes kerékkel a szállító jármű platóján.

 

Barsi Balázs

 

Mi a teendő téves tankolás esetén?

Téves tankolás

Hogyan legyél túl az első pánikon, ha tévesen tankoltál?

 

 

Egy biztos a téves tankolás orvosolható…

 

A legtöbb ember általában tisztában van vele, hogy milyen üzemanyag kell az autóba, de időnként előfordul, hogy kapkodunk, sietünk, fáradtak vagyunk – és rossz pisztolyt emelünk meg. Ezt a hibát egyszer az életben mindenki elköveti előbb-utóbb – érdemes hát előre felkészülni rá!

 

Manapság már szinte minden háztartásban található legalább egy autó, ami sokszor megkönnyíti a családok életét. Fenntartásuk nem túl bonyolult, mégis van néhány alap tudnivaló, amivel jobb tisztában lenni, ha szeretnéd sokáig megőrizni a kocsi jó állapotát. Az üzemanyag típusa és minősége például nagyban befolyásolja az autó élettartamát

 

A leggyakoribb üzemanyagok

 

 

Mit csinálj, ha tévesen tankoltál

 

A három leggyakrabban használt üzemanyag típus a benzin, a gázolaj, és az LPG (autógáz).

 

A benzint nyers, vagy természetes kőolajból állítják elő. A nyersanyag mindig ugyanaz, az elkészült termék azonban nem feltétlenül. Különböző oktánszámú benzineket készítenek, és korántsem mindegy, hogy melyiket tankolod az autódba.

 

Habár Magyarországon évek óta megszűnt a 98-as oktánszámú benzin árusítása, a prémium és a hagyományos 95-ös benzin között mégis akadnak különbségek. Egyes autók esetében csak prémium benzin tankolható, mivel az alacsonyabb oktánszámú üzemanyag károsíthatja a motort.

 

Gázolajjal a dízelmotorok működnek, amelyeknél, a benzinmotorokkal ellentétben, nincsen szükség gyújtószikrára, helyette öngyulladás megy végbe nyomás hatására. Ez az egyik fő különbség a két motortípus között.

 

Az LPG-t, vagyis az autógázt költséghatékonyságból szokták használni. Ilyenkor szükséges elvégezni egy átalakítást egy szakszervizben, ahol a benzinmotort módosítják úgy, hogy autógázzal is működhessen. Így az LPG-vel is működtethető autók esetében benzint is tankolhatsz, csak a gázolaj lehet kártékony.

 

Mi a teendő, ha tévesen tankoltál és rossz üzemanyag került a tankba?

 

Téves tankolás esetén a legelső kérdés az, hogy beindítottad, vagy rögtön rájöttél a hibára?

 

Ha tankolás közben döbbensz rá a hibára, akkor először is baktass el szomorúan a pénztárig, és fizesd ki – a téves tankolás nem az ő hibájuk, ezért semmilyen kártérítésre nem számíthatsz (hacsak nem a kúton voltak összecserélve a pisztolyok).

 

Semmi esetre se indítsd be az autót, még annyira se, hogy odébb állj vele!

 

Hívj egy autómentőt (például minket), és szállítasd el a kocsit legközelebbi szervizbe.

 

Ott lefejtik a tankból a nem megfelelő üzemanyagot és üzemanyagrendszer-tisztítást végeznek.

 

Ha szerencsés vagy, akkor ez mindösszesen pár órát vesz igénybe. Mivel a tisztítás után teljesen üres lesz a tank, ezért szükséged lesz legalább 5 liter, megfelelő üzemanyagra is!

 

Ezt követően már újra használhatod az autód, aminek optimális esetben kutya baja. Egy kis „gyomormosással” megúszta…

 

A helyzet már nem feltétlen ilyen szerencsés, ha már volt indítási kísérlet, vagy esetleg haladtál is valamennyit az autóval. Ebben az esetben két lehetséges kimenetel van.

 

  • Az egyik az, amikor a motor rögtön, az indítás után jeleket ad a problémáról. Ilyenkor kopogó hangok jönnek a motorból, és időnként egyenetlen lesz a fordulatszám is. Az első és legfontosabb teendő, a motor leállítása és az előbbiekben leírtak követése. Az viszont nagyon valószínű, hogy ebben az esetben már nem úszod meg egy gyors áttisztítással, szükséges a motor teljes átvizsgálása az esetleges sérülések felkutatásáért.
  • A másik esetben nincsen semmilyen jele a rossz tankolásnak és csak napokkal, vagy akár hetekkel később derül fény a malőrre. Ha így alakult, akkor igazán szerencsésnek mondhatod magad, mert valószínűleg csak kis mennyiségű volt a nem megfelelő üzemanyag, vagy eléggé elkeveredett a maradékkal, emiatt pedig nem történt nagymértékű károsodás. A biztonság kedvéért ilyenkor is érdemes szervizbe vinni az autót és konzultálni az esetleges teendőkről.

Hogyan győződhetsz meg arról, hogy a te autód milyen

üzemanyaggal működik?

 

Tudjuk, hogy ez egy szőkenős kérdés, és a legtöbben általában tisztában vannak az autó paramétereivel, de mégis lehet olyan helyzet, amikor nem vagy biztos a dologban – például ha bérelted, vagy kölcsönkaptad az autót, esetleg egy ismerősöd kocsiját kell valahova elszállítani, és nem ismered pontosan a típust.

 

Legtöbbször a tanksapkán, vagy a tankajtón találhatsz erről információt, de a kezelési útmutatóban is szerepelnie kell – bérelt kocsiknál ezt néha megtalálod a kesztyűtartóban.

 

Kevesen tudják, de a gázolaj pisztolycsöve vastagabb, mint a benziné, így a benzines autó betöltő nyílásába ez nem is illeszkedik. Sajnos ez fordítva nem igaz, így elengedhetetlen, hogy figyelmes legyél tankolásnál.

 

Érdemes duplán ellenőrizni: nézd meg fizetés után a kapott blokkot is, hogy biztosan jó-e az üzemanyag!

 

Ha tévedtél, itt még időben fény derülhet a hibára és könnyen megúszhatod.

 

A mérnökök folyamatosan dolgoznak olyan újításokon, amelyek segítségével megelőzhető a nem megfelelő üzemanyag tankolás, azonban minden hibát nem tudnak kiküszöbölni.

 

Fontos ezért, hogy mindig odafigyelj tankoláskor!